A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja

A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

 p1160676.jpg

Rövid tájékoztató Poroszló község labdarúgó sportegyesületének

életéről

 

     Poroszlón a labdarúgás története az 1910-es években kezdődött el. Voltak sikeresebb és kevésbé sikeres időszakok, de legtöbb időt a csapat a megyei bajnokságok valamely osztályában töltötte.

     A ’80-as évek elején a megyei I. osztályba történő feljutással egy korszakot nyitottak meg.  Az első évben a felnőtt csapat, a megyei I. osztályban a 3. helyen végzett. Kitűnő és tehetséges játékosok alkották az ifjúsági és felnőtt csapatot, melynek köszönhetően még közel 20 évig a megyei labdarúgás élvonalában szerepelhetett az Egyesület.

     Ezen időszak alatt a helyi futball élet jelentős alakjai Orosz Károly és Varga István voltak. Közel s távol nem volt senki, aki ennyire szívügyének tekintette volna a helyi labdarúgás életben tartását. Mindent megtettek azért is, hogy jelentős utánpótlás háttere legyen a csapatnak.

     Majd egy újabb személy tűnt elő Görbe Károly, aki időt és pénzt nem kímélve a csapatot hihetetlen magasságokba emelte. Mindez kicsúcsosodott az 1996/1997-es bajnoki szezonban, amikor csapatunk az I. helyen végzett a megyei I. osztályban, s NB III.-as tagságnak örülhettünk. Ez az állapot nem bizonyult hosszú életűnek, mindösszesen három szezont élt itt meg a csapat. Ekkor már olyan magaslatokra jutott a csapat, ahol nagyon sok pénzre lett volna szükség. A csapat szétszéledt és az Egyesület megszűnt.

     2004-ben újjá alakult a sportszervezet és újra benépesülhetett a pálya és megszépült az öltöző is.

     A Bozsik program elődjeként számon tartott NUSI-UPI –ban a korosztályos csapatokat Hajdu Szilárd és Marton László vezették. A tehetségek közül néhányan a mostani felnőtt csapatban is bizonyítanak hétről-hétre.

   Az Egyesület vezetősége:

  • Bornemisza János -elnök
  • Riczkó Zoltán -alelnök
  • Varga István –titkár
  • Botos Sándor –elnökségi tag
  • Csala Attila –elnökségi tag
  • Tolnai László –elnökségi tag
  • Oláh Vince –elnökségi tag

    Jelenlegi utánpótlás csapatainkat a Bozsik egyesületi programban Gál Zoltán B linence-s vezetőedző irányítása alatt versenyeztetjük. Az U8 és U10-es korosztályban Riczkó Zoltán, az U6 és U13-as korosztályban pedig az Én segítségemmel versenyeztetjük. Csapataink remekül szerepelnek a tornákon és a fesztiválokon és okot adnak arra, hogy bízzunk benne, hogy van jövője az Egyesületünknek.

     Csala Attila vezeti az U14-es csapatot, amely egy új csapat és ez még az eredményeken is meglátszik, de véleményem szerint tavasszal már jobban fog szerepelni.

     Az ifjúsági csapattal már évtizedes a kapcsolatom, hiszen 6 éves koruktól Én irányítottam Őket különböző korosztályokban és sikeresnek mondhatom a múltunkat is. Egykoron az U14 és U16-os bajnokságban is rendre a második helyen zártuk az évadot. A csapat az ifjúsági bajnokságban tavaly a 6. helyen végzett, de mára már magukra találtak és jelenleg vezetik a tabellát! Ezekkel a játékosokkal a téli felkészülési időszakban a megyei szövetség által szervezett futsal bajnokságban is szerepelünk évek óta és az U16-os korosztályban az elmúlt években a 2. helyen végeztünk, reméljük idén fényesebb lesz az érem.

   A felnőtt csapatunk Csala Attila irányításával jelenleg a középmezőny elején áll a bajnokságban és szeretnénk az egy csoportos II. osztályú bajnokságban is ebben az osztályban szerepelni, annak érdekében, hogy a tehetségesebb fiatalok tovább fejlődjenek.

   Poroszló községben a sportolási lehetőség biztosítása és a fiatalok egyben tartása igen nagy terhet ró ránk és a körülmények sem a legjobbak. Az ifjúsági csapatot már nem lenne képes a településünk önállóan kiállítani, ezért Sarudról és Kömlőről is vannak itt játékosok, akiknek utaztatása sem egyszerű. Mi, az edzők is túl vagyunk terhelve és sajnos rajtunk kívül nincs olyan szándékú fiatal, aki bátorságot és ambíciót érezne magában annak érdekében, hogy hosszútávra vállalna munkát.

    Jelenleg az Egyesületnél versenyengedéllyel rendelkezők száma:

  • U7 – 3 csapat (11 fő)
  • U9 - 3 csapat (16 fő)
  • U11 – 1 csapa (8 fő)
  • U13 – 1 csapat (11 fő)
  • U14 -1 csapat (12 fő)
  • U19 - 1 csapat (17 fő)
  • felnőtt – 1 csapat (21 fő)

 

     A céljaink elérése érdekében TAO-s pályázatot nyújtottunk be, amellyel új lehetőségek nyílnak meg a sportot szerető fiatalok számára.

A pályázat három fő szempont alapján készült el:

  1. Tárgyi eszköz beruházás/felújítás: ebben elsősorban a jelenleg rendelkezésre álló öltözőépület felújítása és a füves pálya rekonstrukciója szerepel automatikus öntözőrendszer kiépítésével és pályavilágítással. Másodsorban szeretnénk egy 20x40 m-es műfüves kispályát építtetni a rendezvénytér mellett, amely az iskolai testnevelésórák számára is helyet tudna biztosítani, hiszen a jelenlegi tornaterem nagyon szűkös. Tervezünk egy 60x40 m-es műfüves edzőpályát is világítással, ami a téli felkészülési időszakban is lehetővé tenné az edzések szervezését.
  2. Utánpótlás-nevelés: a gyermekek részére a szükséges sporteszközök és az egységes öltözékek is fontosak az egyesületünk számára. Labdák, kapuk, edzést segítő eszközök és egy kisbusz is szerepel a pályázatban.
  3. Fenntartási költségek támogatása: ebben szerepel az utazási, sportorvosi és nevezési költségeink támogatása. Az edzői bérek, pályabérleti díjak kifizetései is finanszírozhatóvá válnak.

      A pályázat nagyjából 150 millió forintról szól, amelyet több lépcsőben valósítanánk meg. Az első évben kb. a fele összeget szeretnénk elnyerni, amelyhez az önerő sem csekély, de egy olyan lehetőséget tudnánk megragadni, amely hosszú időre tudna lehetőséget biztosítani a sportolásra vágyó fiataloknak. 

      A program elbírálása folyamatban van, és minden támogatást megkapunk a Megyei Szövetségtől is, hogy tavasszal új alapokra tudjuk helyezni a községünkben a labdarúgást.

    Személy szerint szükségesnek látom és támogatom az MLSZ Felnőttképzési Intézete által leírt és a továbbképzésen ismertetett elképzelések/tervek megvalósítását. Annak gyakorlati végrehajtását. Heves megyében nagyon sok egyesület igen komoly gondokkal küzd. A Megyei Igazgatóság ezt látja és igen tiszteletreméltó az a szándéka, amellyel meg akarja valósítani az MLSZ elképzeléseit és elsőként vázolja fel az útmutatást ahhoz, hogy sikereket érjünk el. Hosszú lesz az út, de bízom a sikeres változásban. Minden amatőr egyesület elgondolkozhat, hogy milyen gyorsan tud/akar klubszinten a labdarúgást szeretők és az művelők közösségére támaszkodni.

    Kívánom a Heves megyei amatőr egyesületeinek az ésszerű megoldásokat, melyeket a HELASZ Igazgatósága és Társadalmi Elnöksége is támogat.

 

Poroszló, 2017.12.13.

 

Üdvözlettel : Varga István

   

     

     

http://adatbank.mlsz.hu/club/46/10/17150/14/162144.html









{http://adatbank.mlsz.hu/club/46/10/17150/14/162144.html}

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 16
Heti: 83
Havi: 875
Össz.: 98 364

Látogatottság növelés
Oldal: 2017/18
A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja - © 2008 - 2024 - poroszlose.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »